balagelapja-HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT
balagelapja-HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT
Egyedi keresés
,...
 
Vegyes
 
Cikkek
 
Szavazás 04
Lezárt szavazások
 
Képgyűjtemény
 
Szavazás
kérek mindenkit a megfelelő válasz adására.köszönöm
A világ mely részéről látogatja/látogatod honlapomat?

Csonka-Magyarország
Erdély
Délvidék
Kárpátalja
Felvidék
Őrvidék
Európa más része
Amerikai kontinens
Ausztrália és környéke
Más,nem jelölt helye a világnak
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Videók
 
Mit adtunk a világnak?
 
Legalizáljon - OpenOffice.org-gal

 

"Amit erő és hatalom elvesz

Azt ídő és kedvező szerencse

Ismét visszahozhatják.

De miről a nemzet félve a szenvedésektől

Önmaga lemondott,

Annak visszaszerzése mindíg nehéz


S mindíg kétséges"

 

Deák Ferenc

 

 

 

 

 

 

Dvihally Károlyné/Oszuskó Sarolta/Sári néni

 

   KOMÁROM

A Duna két partján

Fekszik két szép város.

Kettő van belőle,

Pedig csak egy város.

 

A trianoni átok

Miránk is lesújtott,

Ami egy volt egykor

Rögtön ketté válott.

 

Két ország városa lett

Egy-egy fele,

Szívünk azért

Csak egynek képzelte.

 

Egyikben születtem,

A másikban most élek,

Úgy,hogy a két partra

Mindig fájón nézek.

 

De jó lenne ha már

Végre eggyé válna!

S a Duna két partján

Mindenki,boldogan sétálna!

Dvihally Károlyné Sári néni

általános iskolai matematika tanárom verse

 

 

ŐSZ

 

 

Itt van már az ősz

S a ködök is vele,

Elérkezett végre

A gyümölcsök szürete.

 

Szedik már a szőlőt,

Préselik is gyorsan,

S folyik a finom must

A kádból legottan.

 

Ládákba kerül már

A sok finom alma,

Télen majd az lesz

Az elmúlt nyár jutalma.

 

Színes a sok levél

A fáknak ágain,

S lassan lehullanak

Megfáradtan megin.

 

A sok vándormadár

Készül,hogy induljon,

Az itteni tájtól

Egy időre búcsúzzon.

 

Szomorúan nézem,

S bánatos is vagyok,

Mert az elmúlások

Bíz oly fájdalmasok!

 

Dvihally Károlyné

 

 

 

 

Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna)
 
HITVALLÁS 
 
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
 
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
 
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
 
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
 
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
 
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
 
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
 
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
 
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
 
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
 
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
 
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
 
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
 
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
 
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
látogató olvassa a lapot.
levelező
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
kép
Tartalom
 
A természeti világgazdaság és a természeti világtársadalom filozófiája

A természeti világgazdaság és a természeti világtársadalom filozófiája



A filozófia jelentése egy összefoglaló fogalomban kifejezve: bölcselet. E fogalom szótöve a bölcs, ami nagy tudású, tapasztalt, megfontolt és érett ítélőképességű személyt jelent, aki higgadt, okos és rugalmas. Ha ezekből a kifejezésekből összerakjuk a filozófus fogalmát, akkor az elmélkedő bölcs ember jelentését kapjuk eredményül. S ezek után megnézzük az ilyen bölcselkedő ember munkáját, vagyis a filozófiáját, akkor megoldásként azt kapjuk, hogy a filozófia, mint egy tudomány tárgya, sohasem lehet önmagában létező tan. Vagyis egy ember gondolkodása csak akkor válik filozófiává, ha a környezetéről és társairól alakít ki valamilyen tudati véleményrendszert, és azt közreadja. Pontosabban embercsoportokról szóló, ezért mindig csak hordaérdekek mentén kifejlődő tudománynak fogható fel. Tehát a filozófia tárgya az ember társas életének tanulmányozása, elsősorban a fenntarható élet szempontjából. Az evolúció törvényeiből kifolyólag kezdetektől jelen van az ősi hordákban, majd törzsekben, és a mai társadalmakban is. A törzsfejlődésben midig a fenntartható életet szolgálta. Ha jól, akkor a társadalom életfolyama fennmaradt. Ha nem jól, akkor eltüntette a történelem asztaláról.

A fenti bekezdésben arra próbáltam ráirányítani a figyelmet, hogy a filozófia tudományának az ősiségből adódóan, annak a teljes népességnek – ma társadalomnak – a fenntartható életét kell szolgálja, amelyikben maga a filozófus is él. Ha egy önmagát filozófusnak tartó személy ilyetén munkája nem az egész társadalom érdekét szolgálja, az már nem is a filozófia kategóriájába tartozó tevékenység. Átlép a filozófia kereteiből egy a részérdeket megjelenítő politikatudománnyá, de legtöbbször tudománytalan társadalomellenes tevékenységgé. A filozófia csak úgy válhat, válhatott az emberi tudományok csúcstudományává, a tudományok királynőjévé, ha a fenntartható élet követelményeit szolgálta. Azért célszerű a „tudományok királynője” kifejezést használni, mert általánosságban az életfenntartás elsődleges irányítói az evolúció szerint a női nem, míg a másodlagos végrehajtói a hím nem.

A filozófia tudománya akkor működik helyesen, ha kizárólag a Föld emberiségének a fennmaradását szolgálja. Kritériuma, hogy csakis az egész természettel együtt elképzelhető valóság. Magában a filozófia tanban arról kellene értekezni, kutatásokat végezni, hogy más tudományágak hogyan szolgálhatják a filozófia által megfogalmazott fenntartható élet társadalomtudatát. Példaként a matematikatudományban nem az egyes műveletek algoritmusát (pld: 2+2=4) kell filozófiailag elemezni, hanem arra kellene irányítani a matematikusok gondolkodását, hogy csak életfenntartó folyamatok számításához adják tudásukat. Abban a pillanatban, amikor egy társadalmi részérdekhez, mondjuk a fenntartható fejlődés hamis ideológiája bizonyítására adják el magukat, azonnal életellenes cselekedetté változtatják tudományukat. Pontosabban elkövetik az emberiség ellenes bűntettet. Összességében a filozófia tárgya sohasem válhat a részérdekek tudományává, mert attól a pillanattól már nem filozófiáról beszélhetünk, hanem mint írtam politikáról.

A fentiek szerint kiemelve a filozófia helyes törzsfejlődési fogalmát, a következő megfogalmazást kapjuk.

Filozófia: az emberiség fenntartható életének a csúcstudománya.

Ha ezzel a megfogalmazással közelítenénk a kérdéseink megoldásához, azonnal beállna a tudományos iránytűnk a helyes irányba. Vagyis a fajunk életfenntartásának helyes irányába.

A harmadik évezred fordulóját követően, ha egy kicsit is alátekintünk a mai filozófia tudományának csúcsa alá, mit láthatunk? Akárhogy nézelődünk a csúcstudományunk csúcsa belül üres. Az emberi történelem utóbbi kétezer évében a filozófia tudománya elvesztette tárgyát a részérdekek érvényesítésének törekvései közben. Már nem képes a fenntartható élet csúcstudományának a képviseletére. Amíg a felvilágosodás (17-18. szd.) korában még haladó tudománynak tekinthetjük, mára már a története, külső váza maradt csak épen. A részérdekekre hasadása, mint a polgári-, kommunista-, liberális (globalista) filozófiák eltérítéseinek során elvesztette a tudományok királynője státusát. Az utóbbi ötven évben már egyetlen próbálkozás sem történt a megújítása érdekében. A helyzetet legjobban érzékelteti, hogy Wittgenstein (1889-1951) osztrák filozófus – képtelenné válva az igazi valóság leképezésére – a filozófia negatív megszüntetésére tesz javaslatot. Lényegében feloldva szerepét az egyes természettudományi ágakban.

Mégis milyen kérdések, következtetések vonhatóak le a fentiekből. Ha már életfenntartó filozófiánk sincs, akkor miben reménykedhetünk még? Vajon visszaszerezhetjük-e még a fenntartható élet filozófiáját a jövőnk érdekében? És a kérdéssor hosszan folytatódhatna. A válasz viszont igen tömör. Aki olvasta a „Mi az emberi igazság: a fenntartható fejlődés vagy a fenntartható élet” című írásomat, már könnyebben megérti, hogy a válasz csak vagylagos lehet. Az emberiség vagy azonnal (1-5 év alatt) visszatér társadalmi tudatában a tízezer évek alatt képződött fenntartható élet filozófiájához, vagy az emberi mértéktelenséggel a fenntartható fejlődés ránk erőltetésével saját fizikai vesztét idézi elő. A filozófia tudománya csak úgy lehetne ismét a megmentőnk, ha egységesíthetnénk a részérdekek tudománytalanságát az egységes világakarat tudományává. Talán így képesek lennénk feléleszteni a techalott világmegmentő emberi akaratot. De tudnunk kell, hogy a világfolyamatok sajnos nem ebben az irányban hatnak.

A gondolkodó ember sajátossága, hogy igyekszik logikailag értelmes válaszokat keresni a feltárt kérdéseire. Próbáljunk választ találni a következőre: vajon mi okozhatta az emberiség egységes ősi filozófiájának szétesését a részérdekek önpusztító folyamataira? Erről a kérdéskörről akár egy könyvet is lehetne írni. Nekem ebben az írásban mégis a fő ok megválaszolásával kell megtalálnom a feleletet. Egy közbenső válaszként leírhatom, hogy az emberiség ősvallásának életfelfogását, mely a lét elsődlegességét vallotta – ami az én fogalmaimban azonos a legigazabb természetvallással – felváltotta az idealizmusnak a tudat elsődlegességét hirdető tana. Ugyanis a tudat elsőbbségét hirdető idealizmus megfordítja a valóságot, és a társadalmak fejlődésében az egyes emberek tudati elkötelezettségét helyezi a többségi lét (élet) érdekei fölé. Egyszerűbben, ahány ember, annyi filozófia jelenhet meg a társadalom életében. Azonnal a részérdekek világromboló motivációjának elméletéhez, a liberalizmushoz jutottunk el. Sajnos, akár tetszik akár nem, az emberiség önpusztító elméletei mind az idealizmus liberális filozófiájából nőttek ki. Példaként említve a középkor és újkor filozófiái közül a polgári, a marxi és a liberális elméletek téves gyakorlati megvalósulásait a fasizmus, a kommunizmus és a globalizmus társadalmait.

Ha feltételezzük, hogy senki sem tévedhetetlen, akkor felsejlik előttünk, vajon nem tudományos tévedés áldozata lehet-e az egész emberiség? A legegyszerűbb, mindenki által ismert társadalomtudományi elmélet felépülését hozom példaként. A világ filozófiáiban a huszadik századra teljesen elfogadott lett a társadalmak fejlődésében az ősközösség › rabszolgatartó › feudalista › kapitalista › kommunista › globalista társadalmi formációk egymásutánisága. E társadalmi-gazdasági alakulatok fejlődésében a termelési viszonyok vizsgálatával állították fel a sorrendet. De mi van akkor, ha az újkori idealizmus, a léttel szemben a tudat elsődlegességét hirdető filozófiája mégis hamis, és a lét elsődlegessége a helyes tan? Feje tetejére áll az emberi élet fenntarthatósága!

Pedig nagyon úgy áll az élet igazsága, hogy minden esetben az emberi lét az elsődleges a tudattal szemben. Ennek a megértése a legegyszerűbb. Egész egyszerűen, ha valaki nem táplálja a létét – e fogalom a magyar nyelvben szinonim az élettel – a tudata is hamar elszáll! Sajnos az emberi társadalmak felépülései is a lét, vagyis a fenntartható élet törvényeire épülnek. E megközelítés szerint, az idealista filozófusok – ide tartoznak a marxisták is – elkövették a legnagyobb tudományos hibát az életben, teret engedtek a részérdekek liberális tudománytalanságának. Ezzel zsákutcába vitték az emberiség társadalomtudatának a helyes irányultságát. A harmadik évezred elején már senki sem tudja biztosan, hogy mi a társadalmak fejlődésének a kívánatos iránya. Kiagyalóik kizárólag a fenntartható fejlődés hamis elsődleges tudati képzetét – nagyon fontos, hogy egyéni érdekek szerint – táplálják a közvéleménybe. Nem törődve a következményekkel!

Hogy milyen nagy tudományos hibára hívtam fel az olvasók figyelmét, álljon itt a következő magyarázatom. Az emberi lét = élet már évmilliók óta az evolúció szabályai szerint folyamatos. Mellette az emberi tudat az eddig élt sokmilliárd egyed élete szerint született majd elhalt, vagyis szakaszos. A logika szabályai szerint könnyen megérthető, hogy az emberi lét (élet) folyamatossága csakis a sok kis emberi tudatszakasz minőségi összekapcsolódásából épülhetett fel. Példaként értsük úgy, mint a lovaskocsi fakereke, de az autónk vaskereke is szeletekből, több alkatrész összeépítéséből készülhet el. De mi történik, ha egy hibás kerékelem épül be a kerekünkbe? Úgy, ahogy az ókorban a lét elsőbbségét ismerő egyetemes ősvallásunkat (ősmaterializmust) felváltotta, a tudat elsőbbségét hirdető idealizmus magánérdekeket kiszolgáló szakasztudománya. Csak idő kérdésévé vált, hogy mikor törik össze az életünket vivő kerekünk, és szenvedünk akár halálos balesetet is. Ez a képletes idő a harmadik évezred elejére elérkezettnek látszik. Ha nem állítjuk meg a hibás kerékkel rohanó fenntartható fejlődésünk szekerét, a mai életfelfogásunk a környezeti katasztrófa előidézése okán súlyos balesetben fog végződni. Ezért jogosnak tartom az előbbi kérdésre azt a választ, hogy igenis az önmagukra oly büszke tudást megszemélyesítő tudósok tragikus tévedése lehet az egyik fő ok a civilizációnk önveszélyeztetésében.

Hogy milyen nagy a baj, nézzünk néhány példán. Ma az egész világunk az ősnemzet ősmaterialista napvallásából kifejlődő különböző vallások (pld az öt világvallás) átfordított idealizmusa szerint működik. Tehát több milliárd ember szentül hisz az idealizmusuk sajnos hibás életfenntartó tanaiban. Semmi remény sem látszik e tömegek hitének gyors megváltoztatására. Az is jól érzékeltethető, hogy az utóbbi kétezer évben nagyon sok filozófiai irányzat, szakasztudomány képződött. És ezek az irányzatok kivétel nélkül az idealizmus talaján állanak. Még a köztudatban ezzel ellenkező marxi materializmus is az idealizmus irracionális talapzatán áll, semmi köze az életfenntartó ősmaterializmushoz. Az önmagukat filozófusnak tartó tudós személyek százezrei a tudomány tradíciói szerint, kizárólag az idealizmusuk szakasztudománya szerint képzelik el munkásságukat. A tudás magánérdekeket kiszolgáló mai állapotából reménytelennek látszik bármilyen szemléletváltozás ezen a téren. Minden tudós a piacról él, nem érdekük a változtatás. Tudják, ismét legalább olyan mértékű nehézségekkel találtuk szemben magunkat, mintha egy ötös erősségű tornádóval gyalogosan akarnánk szembemenni! Hogy mi lehet a megoldás kulcsa, nekem is rejtély.

Már a római antik filozófiában felütötte a fejét a részérdekek önpusztító tana. Ha mondjuk egy patrícius a lét adta lehetőségek szerint meggazdagodott, a tudata azonnal átváltozott az ő egyéni érdekeinek megfelelően a többiekkel szemben álló tudatra. Eltorzítva a köztársaság ősi tanait, kialakítottak egy kvázi köztársaságot a rabszolgaság fenntartására. Ahhoz, hogy a hatalom érdekeinek kiszolgálása növekedjen, jelentős tömegektől kellett elvenni az önfenntartásának a lehetőségét. Ezáltal a termelőeszköz nélküli rabszolgává válók munkáján keresztül tovább gazdagíthatták önmagukat. Az így kialakuló világuralomra törő hatalmi elit az utóbbi mintegy kétezer évben semmit és senkit sem kímélve rohan a világhatalom megszerzése utópikus útján. Ennek az útnak végén az önfenntartástól elrugaszkodott, a világ uralmát megszerezni vágyókra a teljes katasztrófa vár, de sajnos az egész emberiséggel együtt.

Ha helyesen úgy tette volna fel a kérdést a korabeli filozófus, hogy az önfenntartás támogatása vagy a termelőeszközök eltulajdonlása-e a társadalmak fejlődésének a motivációja, sohasem juthatott volna el az idealizmus megoldásához. De az első idealista gondolkodó el sem jutott a tudatában az önfenntartás társadalom előrevivő erejéhez. Az ősközösségi materializmus, az említett legigazabb természetvallás, még pontosan megadta volna számára a feleletet. Akkor még volt aki tudta, hogy ősidők óta a társadalmak mozgatórugói mindig a tagjainak az önfenntartási törekvésére épült. Az ősmaterializmus feltámasztott filozófiája szerint az új társadalomfejlődési elméletem az alábbi fejlődési folyamatot tárja fel: 1. természeti társadalom (önfogyasztó gazdasági típus) = az ősközösséggel; 2. önfenntartó társadalmak (önfenntartó típus) = a polisz, a rabszolgatartó, a feudalista, a kapitalista és szocialista társadalmakkal együttvéve; 3. fogyasztói társadalom (önpusztító típus) = a globalista társadalmakkal; 4. természeti világtársadalom (önkorlátozó típus) = a jövő társadalmával.

Az új társadalomfejlődés elmélete magáért beszél. Minden fogalma a természet valóságát képezi le. A legnagyobb jelentőségű mondanivalóját emelem csak ki. Eddig azt tanultuk, hogy az ősközösség felbomlása után a rabszolgatartó társadalmi forma terjedt el. Ki kell jelentenem, hogy a filozófiatanok egy újabb súlyos tárgyi tévedését kell helyesbítenem. Az ősközösségi társadalmi forma csak addig létezhetett, amíg az őskori emberi populáció szét nem terjedt a föld lakható területein. Ez a korszak mintegy nyolcezer éve ért véget. Gazdaságát helyesen a gyűjtögetés és a vadászat jellemezte. De a Föld belakása okán elfogytak – a gradációs növekedése következményeként – a szabadon gyűjtögethető és vadászható területek. Mi következett? Fokozatosan a megélhetés kényszeréből át kellett térni az önfogyasztó gazdasági típusból a munkával történő önfenntartó gazdasági típusra. És ahogy a második társadalmi formáció folyamán feltüntettem, utána nem a rabszolgatartó, hanem az általam jelzett "polisz" társadalmi forma jelent meg e csoportban elsőként. Fogalma: polisz = települések szabad polgárainak a társadalmi szövetsége. A polisz társadalmi forma fontos kritériuma, hogy egy tájegységen belül az azonos nemzetségű falusi és városi poliszokból képződtek a törzsközösségek, majd az országok társadalmai. Ez az egységesülési folyamat a késői klasszikus görög városállamok (poliszok) felépüléséből közismert.

A poliszok társadalmának legfőbb jellemzője, hogy a termelőeszközeik kizárólag csoportérdekeket szolgáltak. Tulajdonviszonyukra egyöntetűen a csoporttulajdon volt a meghatározó, így az életfenntartásuk minden fontos eszköze, köztük a termőföld, erdők, hegyek, vizek, ásványi kincsek, építmények (várak). A fejlődés folyamatában a már saját maguk készítette munkaeszközeik (kapa, kalapács stb.), majd a maguk teremtette ingatlanok személyes magántulajdonukká váltak. De a munka önfenntartásával egységesen dolgozva tartották fenn poliszukat. Vagyis kialakult az első úgynevezett vegyes tulajdonformájú gazdaság alapja a világunkban. Megnevezésére azért választottam a polisz fogalmát, mert kezdetben a falvak majd a városközösségek lakóinak az összefoglaló nevéből, a polgárok ősi szövetségéből épültek fel. Ezek a polgárok sohasem voltak a mai értelemben rabszolgák, bár lehet hogy sokszor ingyen, de a poliszuk fenntartható életéért szabad emberként közösen tevékenykedtek. Ez a történelmi időszak hosszú ideig, egészen a római császárság kialakulásáig i. e. 44-ig tartott. Összesen mintegy hatezer évig.

Hogyan követhették el azt a szarvashibát a mai filozófusok, hogy a polisz társadalmi formát – amely hatezer évig fejlődött – egyszerűen nem vették figyelembe elméleteikben? Az ősi poliszok polgárainak a társadalmi filozófiája ellenkezik minden mai fogyasztói (neo-rabszolgatartó) társadalmi elmélettel. Felvethető, ismét nem egy szándékos tudománytalanságról van-e szó? Ekkora időugrás csak azzal magyarázható, ha az utókor filozófusai a részérdekek mentén elkötelezetté váltak az újkor társadalmi erőinek és a politikai idealizmusuk kiszolgálásának. Ezáltal elhallgatták a második legjelentősebb társadalmi formáció létét. És ez akkora hiba, ami kijavítására alig van esély. Még annyi magyarázat kívánkozik az új elméleti rendszerhez, hogy a poliszt követően felsorolt rabszolgatartó, feudális, kapitalista és szocialista társadalmi formákra többé-kevésbé végig jellemző az önfenntartás bizonyos vegyes gazdasági típusa, ezért egy csoportba tartozóknak foghatóak fel. Még a klasszikus római rabszolgatartó társadalomban is jelen voltak a szabad polgárok jelentős tömegei. A polisz forma hatezer éves időszakát mintegy kétezer éven át és egyre csökkenő időtartammal követték a többi felsorolt társadalmi formációk. Összesítve az emberi életfolyamatok önfenntartó társadalmi típusai legalább 6 + 2 = nyolcezer évig szolgálták a fenntartható élet folyamatait, egészen a 2. világháború végéig, hogy végleg átadják a helyet egy új rendszernek. Fokozatos átalakulással alakult ki a harmadik csoport, a globális fogyasztói társadalmi formáció. Ide tartozónak tekinthetőek a mai fejlett és fejlődő országok teljes létszámukban. Mindannyian a fenntarható fejlődés filozófiája szerint kialakított fogyasztói társadalmakat építik, melyre a pénztőkés magántulajdon totális egyeduralma jellemző, amelyet a további fejezetekben elemzek.

Az új filozófiai fejtegetés eredményeként negyedikként eljutottunk a társadalmak történetében a jövő lehetőségéhez, mégpedig a természeti világgazdaság és világtársadalom víziójához. A természeti világtársadalom gazdasági rendszere egyetemesen csak az önkorlátozó típusú természeti világgazdaság gyakorlata lehet. Gazdasági filozófiája pedig a fenntartható élet képviselete. Ez a forma lehetne az egyetlen régi-új vegyes tulajdonú önkorlátozó termelési mód felkarolása, mely az egyik legéletképesebb ókori polisz társadalmi alakulat filozófiájára építene. A polisz egykori hatezer évnyi működése igazi, természeti társadalomként funkcionálva törzsfejlődési kategóriaként kell álljon előttünk példaképként. Ha a társadalmak materializmusát is a körforgás alapulvételével értelmezzük, akkor e jövő lehetőségét a körfolyamat negyedik-negyedének (utolsó szakasz) foghatjuk fel. Ezen új társadalmi alakulat megvalósulásáról annyit előzetesen, hogy csak az egységes emberi akarat esetén elérhető vízió. Ha az emberi tudás nem egységesülhet a filozófia igazában, a társadalmak életfolyamata meg fog szakadni a fenntartható fejlődés önpusztításának okán. Ez utóbbi esetben az emberiség egyetlen kitörési lehetősége – a természeti világtársadalom – végleg vízió marad!

A tanulmány további fejezeteiben megpróbálom a címbeli kérdéskör elméleti kérdéseit kissé részletesebben felvázolni. Folytassuk a következő fejezetcímmel:


1. Indokolható-e a természeti világgazdaság és világtársadalom fogalomalkotási kényszere


A természeti világgazdaság általam alkotott fogalma a „Nincs menedék…, azaz az életről másképpen” című könyvem anyagának a felhasználásával a következő:

Természeti világgazdaság: az emberi társadalom azon gazdasági tevékenysége, ahol az alapanyag és energiatermelés, a késztermék előállítása, a késztermék kereskedelme, a felhasznált anyagok újrahasznosításának a lehetősége (a gazdálkodás négyes egysége) környezetszennyezés mentesen, az élet körforgása alapulvételével teljes körforgásban folyik.

Egyszerűbben fogalmazva olyan zárt technológiákat kell kidolgozni, ahol a gazdálkodás négyes egysége önfenntartóan érvényesül. A legfőbb ismérve (kritériuma) a természeti gazdálkodásnak, az alapanyagoknak és energiának emberi munkával történő előállítása, ennek a feldolgozása, majd újrafeldolgozása, és így tovább.

Természetesen az emberi viszonyokban is érvényesülnie kell az élet körforgása szerinti elvnek. A természeti világgazdálkodás megvalósítása során az emberi társadalmaknak el kell jutni a természeti világtársadalom állapotába, aminek a felépítményén belül folyik a természeti gazdálkodás. A valóságban a fenti megfogalmazásnak meg kell közelíteni a százszázalékos hatékonyságot. De egyelőre maradjunk a természeti világgazdaság alapkérdéseinél.

A fenti megfogalmazásból adódóan mi lehet a természeti világgazdaság gazdaságpolitikai módszere? Ennek megválaszolásához először határozzuk meg a jelenlegi társadalmak gazdaságpolitikáját. A jelen társadalmakat – a típusuktól (kapitalista, szocialista, fejlődő) függetlenül – fogyasztást ösztönző gazdaságpolitikájuk szerint fogyasztói társadalmakként kell értelmeznünk. E társadalmak gyakorlata: a termékeknek központosított, nagy (magán) vállalatok általi termelése és elosztása a világ felé, s eközben nagyon sok, a természettel össze nem egyeztethető cselekedetet elkövetése. Ezt a gazdaságpolitikát hívja a mai világ globalizmusnak, másként globális világgazdaságnak.

A természeti világgazdaságnak a fenti megfogalmazásból következően csakis a globalizmussal ellentétes, vagyis az antiglobális gazdaságpolitika lehet a módszere. Ennek lényege az, hogy a gazdálkodást le kell bontani a részegységeire. Ahol az alapanyag termelődik, ott legyen a késztermék gyártás és fogyasztás is. Minden olyan termelési ágban, amelyben megoldható a lebontás a családok, körzetek felé, kis térségekben folyjék a termelés. Vagyis egy közösségi tulajdonra épülő vegyes tulajdonviszonyú társadalmi típus felépítése. Ezzel vissza lehetne adni az emberek kezébe a saját sorsuk irányítását és a környezetükért érzett felelősségtudatukat. Azonosságtudatuk (identitásuk) megerősítésével immár saját gazdáik lehetnének, szemben a fogyasztói társadalmak gyökértelen ember tömegeivel, ahol csakis a pénz az uralkodó szempont.

A fenti fogalomrészeket a mai közgazdászok nagyon jól ismerik, alkalmazzák is őket. Csakhogy ezeket a fogalmakat jellemzően a globalizmus kiszolgálására csoportosítják, kizárólag a pénzprofit szempontjainak megfelelve. Közben a természetet és a civilizált életünket egyre nagyobb környezeti veszélyek kezdik fenyegetni. Az újkori gazdálkodás mérhetetlenül pazarló és drága. A természet erőforrásainak a képződésük üteménél egymilliószorta gyorsabb elherdálása folyik, környezeti katasztrófa veszélyétől fenyegetve.

Mindez azért lehetséges, mert az emberiség az ókor történelmében valahol letért a természeti életforma fenntartásának az útjáról. Azóta mesterségesen előidézett hamis életfelfogást éltet, amelyet jól jellemez az a mondás, hogy amit az emberi törvények nem tiltanak, azt neki mind szabad megcselekedni. A fenti magatartás megállítására és csodálatos civilizációnk részbeni megmentése érdekében teljesen új, a természet törvényeinek – a fenntartható életnek – megfelelően újra csoportosítottam a közgazdasági részfogalmakat. Ezáltal megalkottam a természeti világgazdaság és társadalom új fogalomrendszerét, amelynek értelmezésére megírtam az említett könyvemet. Hogy hol és mikor tért le az emberiség a természeti útjáról, ebben az írásban nem feltétlen fontos meghatározni, ez lehet egy másik írásom témaköre.

Az élet azonban nem olyan egyszerű, hogy bárki egy tollvonással megváltoztassa a világot. De ha tovább követik a soraimat, egy teljesen újszerű, elsőre meghökkentő és hihetetlennek tetsző gondolatsorral kívánom bizonyítani, hogy a címben megjelölt fogalomalkotási kényszer igenis időszerű. A fenntartható fejlődés gazdaságpolitikájának a közeli bukása előrevetíthető, s addigra egy olyan, a vitákban megerősödött emberi perspektívának kell születnie, amely felválthatja a bukott rendszert. Az új rendszer csakis a biztos természet talaján képzelhető el, mert a természet az „holtbiztosan” igaz rendszer, a törvényei immár négymilliárd éve működnek!

Először próbáljuk megvizsgálni, vajon mi okozhatta, mi volt az oka az emberi tevékenység letérésének a természetes útjáról? A könyvemben kifejtett egyszerűsítő gondolkodásmódot használva a következő összefüggésre kerestem a választ. Vajon létezi-e az, hogy a természet többi szereplője nem, csak az emberi faj tért le a természetes útjáról? És ekkor eszembe jutott egy régen tanult mondat.

A története folyamán az emberiség kijelentette, hogy kiemelkedett és ura a természetnek. Helyes-e ez a kifejezés, vagy csak az emberi problémák elfedésére tett kísérletet takarja? Az ugyanis tudvalévő, hogy az emberi faj a törzsfejlődése évmilliói alatt nagyon sok keserves időszakot élt át, olyan is volt, amikor a kipusztulás szélére került. Időközben a fenntartható élet biológiai erejéből, a csoportérdek (horda) maximális kiszolgálása érdekében, tehát okozatként fejlődhetett az állatvilág leghatékonyabb agytevékenysége. E legfejlettebb agytevékenységével már nem csak a faja életfolyamát volt képes fenntartani, hanem egyben a természet leghatékonyabb élőlényévé is tudott válni. A nehézségeken átevickélve a jégkorszakok megpróbáltatásain is túljutva, az utóbbi tízezer évben a számára kedvezővé váló környezeti feltételek hatására, az emberiség egy különös sokasodási fázisba lépett. A fenntartható fejlődésről szóló cikkemben már írtam arról, hogy ez a sokasodás a természet törvényei szerint nem biztos, hogy fejlődés, inkább egy mennyiségi változás, amelyet nem követett az emberiség minőségi változása. Itt csak annyi magyarázatot adok, hogy a genetikusok az ember agyműködésének vizsgálatában semmilyen genetikai fejlődést sem tudtak kimutatni az utóbbi tízezer évre visszamenőleg.

Akkor mi indokolhatta az előző bekezdés kezdő mondatában leírt kijelentést? Ha tehát minőségi változás nem indokolja az újkori mondatot, akkor ennek a kijelentésnek az igazságtartalmával nincs minden rendben. Az emberiség már legalább százezer éve él jelenlegi evolúciós szakaszában (Homo sapiens sapiens). Ebből az időszakból legalább 90 ezer évig nem igen uralkodott a természeten, bár a leghatékonyabb csoportérdeket érvényesítő lénnyé vált, csak a maradék egytizednyi időszakban vált igazán dominánssá. Ezért kijelenthetem, hogy az utóbbi tízezer évben az élete egyszerűen csak kedvező környezeti fázisba lépett. Az utolsó jégkorszak óta ugyanis bolygónk lakható területein kellemes környezeti feltételek alakultak ki. Az emberi fajnak mindeddig a már kifejlődött teljes agykapacitását kitöltötte az életfolyamatának a fenntartási kényszere. Könnyen megérthető, hogy a könnyebbé váló életfeltételek hatására egyre nagyobb agykapacitása felszabadult az élet kiegészítő feltételeinek a kultiválására. Elegendő és egyre növekvő erőtartaléka maradt a hit, a kultúra, a tudás, a szórakozás, az építés, és nem utolsó sorban a rombolási tevékenységének a folytatására. Akár azt is mondhatnánk, hogy relatíve a mai szükségleteinkhez képest túlfejlődött agykapacitással rendelkezünk.

Miért következett be mindez? A természet többi szereplőinél miért nincs ilyen látványos változás? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása a fentiek szerint egyszerű dolog. Az emberi faj több évmilliós evolúciójában a csoportérdek maximális kiszolgálása érdekében fejlődött ki – mert ez valóban fejlődés – az állatvilág legnagyobb agykapacitása. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez a folyamat nem elsődleges, hanem a fejlődési kényszer másodlagos terméke. Az ember tehát a biológiai erejéből, az életfolyamata fenntartási kényszeréből kifejlesztette a természet leghatékonyabb csoportérdek (horda) érvényesítő eszközét, az átlag 1400 köbcentiméteres agyát. Hogy miért? Azért, mert az ember az egyik legkevésbé életképes faj a természetben, szaporodása lassú, alkata gyenge még futása is lassú, csak csoporttevékenysége fejlettségével volt képes csúcsragadozóvá válnia. E szervének jó működése kapcsán már képes volt az emberi faj életét napjainkig fenntartani. Sőt, azt az ismert mértékben növekedési pályára állítani. A felszabadult és egyre nagyobb szabad kapacitását különbözőbb dolgok művelésére kezdte használni. Ha jól használta, akkor újabb és újabb szabad képességei keletkeztek. Ez a növekedési spirál elvezetett a technikai civilizációnkig, mégpedig a tárgyi tudásunk eladdig elképzelhetetlen mennyiségi növekedéséhez.

A természet többi szereplője az evolúció korábbi szakaszaiban érte el azt a biológiai állapotot, fejlettséget, amely garantálta fennmaradásukat. Az a fejlettségük, amelyet manapság is láthatunk, tökéletes összhangot jelentett számukra a természet örök körforgásában. Egyértelmű, hogy ebben a viszonyban az állatvilágra továbbra is az a jellemző, hogy életfolyamataik fenntartásának érdekében a teljes agykapacitásukat fel kellett használják. Sőt amióta az emberiség ilyen látványosan felszaporodott, az állatvilágnak a fennmaradása érdekében már nem elegendő a kifejlődött agykapacitásának mértéke. Ez lehet az oka annak, hogy a természetben egyre gyakoribb a fajok kipusztulása. Ezáltal megtaláltuk a fajok kipusztulásának valódi evolúciós okát az ember gradációs robbanásában. A még létező fajoknál a fokozatos genetikai leromlás jelei mutatkoznak, ami abból keletkezik, hogy a számukra csökkenő élettérben nincs elég biológiai erejük (agykapacitásuk) az egészséges életfolyamataik biztosítására. Egyre több úgynevezett "girhes" állatot lehet látni a természetben. Nem képesek az ember dominanciáját ellensúlyozni.

Mindez megfigyelhető a kedvenc háziállatunk a „saját” kutyánk viselkedésén. A jó viszonyok között tartott kedvencnek nincsenek életfenntartó kényszerei. Egész nap csak lustálkodik, esetleg őrzi a házat. Ezért állandóan csak játszani szeretne a gazdájával. Amint meglátja, azonnal hozza a labdáját. Érzékelhető, hogy agykapacitása nincs lekötve. Azért ne reménykedjünk abban, hogy jól is érzi magát a fogságunkban. Abban a pillanatban, ha valaki kidobja a kedvencét a házából, a megélhetési körülményei hiányából (amit az ember okozott) rövidesen girhes állattá válik. S ezt nem véletlenül írom le. Ha az emberiség életfenntartásában netán hirtelen (néhány év alatt) jelentős negatív környezeti változás állna be, vajon mi lenne a következmény? De, erre önök is megadhatják a választ.

Ezzel eljutottunk az evolúciós kérdésektől a fejlődés emberi fogalmának a természeti törvények szerinti megvizsgálásához. Az egyik mondatban a sokasodás szót, a másikban mennyiségi változás szót, a harmadikban a fejlődés szót használtam. Már ez a feltálalás is előrevettette a szükségességét! A mai tudósoknak egyértelműen állást kellene foglalniuk a fejlődés fogalmának az abszolút értelmezésében. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a fejlődés filozófiai fogalma a következő: „A teljesebb, bonyolultabb, magasabbrendű minőségi állapot, fok felé irányuló mozgás, változás”. Az első olvasattal vizsgálva nincs is semmi baj a megfogalmazással. De vajon az olvasónak feltűnik-e, mintha valami hiányozna a fenti megfogalmazásból? Igen, ebből a megfogalmazásból hiányzik a fejlődés irányának a megjelölése. Ez az irány lehet pozitív és negatív, a természet szempontjából pedig a megmaradásunkat szolgáló, vagy az elpusztításunkat okozó fejlődési folyamat. És itt van elrejtve az emberiség legnagyobb csapdája. Ez a mondat annyira fontos, hogy az értelmezését egy külön sorba ki kell emelnem!

Az emberiség mai életének legnagyobb csapdája a fejlődés szóban, pontosabban a filozófiatudomány fejlődés fogalmának hamis értelmezésében van elrejtve.

Azért talán leírhatom, nem biztos, hogy a fogalmazója tudott a csapda elrejtésének szándékos vagy véletlen elkövetéséről, de azért ettől függetlenül a fogalom elkövette mindazt a rombolást az emberi fejekben, ami csak elkövethető az életben. Ez jó példa arra, hogy a fogalmakban való gondolkodás bizonyításának állandó mércéjét (etalonját) megértsük. Ha egy fogalmat akár tudatosan vagy hamisan a saját céljaink szerint megalkotunk, és ehhez nem rendelkezünk megkérdőjelezhetetlen tudással, amit csak a természet törvényeinek az ismerete adhat, nagyon nagy hibákat követhetünk el.

E bekezdésben kell visszautalnom az előző fejezet fő gondolatához, mármint az emberi lét elsődlegességét felváltó tudat elsődlegessége témakörhöz. Milyen ok játszhatott közre e korszakváltásban? Szerintem az emberi beszéd fejlődésének következtében kialakult fogalmakban történő gondolkodás kiteljesedése. Az emberi fogalmak vég nélkül szaporíthatók, szemben a lét lehetőségeivel. Sokszorosan könnyebb egy személy fogalmakból felépített gondolatsorát elfogadtatni az emberekkel, mint a lét tettekből álló cselekménysorát példamutatóan végrehajtani. Vagyis a tudat elsődlegességét hirdető fogalmak lehetőséget teremtettek a valóságtól való eltérés gyakorlatához.

Nincs egyértelmű utalás a mai tudományos életben arról, hogy az emberiség a mai életében fennen hangoztatott fejlődése fogalom, akkor most a megmaradásunkat vagy az elpusztításunkat fogja-e okozni. Tehát, az erővonalak vektor iránynak a tisztázása lenne a legfontosabb, hogy a mai fejlődésnek nevezett emberi tevékenység most fejlődést vagy antifejlődést hozott-e az emberiség életében. Mert nagyon úgy áll az emberiség zászlajának iránya, hogy a fennen hangoztatott fejlődésünk igenis antifejlődés. A lehetőségeim szerint megpróbálok egy lehetséges választ megfogalmazni, ami legjobb esetben is viták lefolytatásával javítható lehet a civilizációnk bizonyos fennmaradása érdekében

A mai életünk fenti legnagyobb csapdájának a feloldásáról írtam a már említett kis könyvemben. Magyarázatként egyik legfontosabb fogalmát elegendőnek tartom leírni. Az ember mai „fejlődése” alapos tanulmányozása, elemzése azután megadhatja a jövőnk megmenthetőségének a válaszát. Én ebben a könyvben megalkottam az emberi társadalom hármas élettörvényének a fogalmát: „a biológiai erő (hatalom), a felelősség (a hatalom ellenereje), és a vallás egyidejű működése, egymás ellensúlyozásával”. E cikk keretében csak annyit kívánok hozzáfűzni, hogy a fogalom három tényezőjének, a társadalom életét abszolút mértékben meghatározó elemeknek – a hatalom, a felelősség és a vallás – egyidejű harmonikus működése határozta meg az eddigi és a jövőbeni életlehetőségeinket. Ha e három erőtényező vektora (eredője) nem a megmaradásunk felé irányítja az életünket, akkor nincs remény.

Az előző cikkemben írtam a fenntartható fejlődés politikai tarthatatlanságáról, és arról is, hogy az ezzel ellentétes fenntartható élet fogalmának a politikai végrehajtását a leggazdagabb, vagyis az egypólusú világhatalom felelősségtudatának és a vallásának (társadalmi hit) kell felkarolnia. Ellenkező esetben megoldhatatlan a civilizációnk akár részben is történő fennmaradása. De vajon van-e olyan bizonyítható, egyértelmű ok, ami a mai kétes élethelyzetet eredményezte? A kiváltó okot vajon ismeri-e már az emberiség? Szerintem még nem! Pedig az ok annyira nyilvánvaló, annyira egyszerű, mindenhol ott van „az orrunk alatt”, de senki sem gondol rá (vagy nagyon kevesen). Az említett gondolatmenettel a fejlődés fogalmától eljutottunk az emberi társadalom élettörvényéhez. De a legmeghökkentőbb és hihetetlennek tűnő valósághoz gondolatban csak most jutottunk el.

Igen, nem tévedés, amikor a mondás szerint „az orrunk előtt” fogalmazás helyett „az orrunk alatt” fogalmazást használtam. Ha az olvasó átgondolja a következő bekezdéseket, meg fogja érteni, hogy az emberi civilizáció jövőbeni veszélyét az emberi agyműködés múltbeli fejlődése, vagyis a csoport (horda) életbemaradásának fejlődési kényszere okozza. Pontosabban a fejlődése kapcsán kialakult, az állatvilágtól való genetikailag kódolt eltérése. Továbbiakban erről a kérdéskörről szeretném kifejteni a véleményemet. Mi lehet ez a rejtélyes ok? Amikor azt a szóvirágot használom, hogy az emberiség tündöklése és bukása, mindkettőnek a lehetőségét az a gén okozza, amely szükségszerűen fejlődött ki csoportéletünk magas szintű szervezésének igénye kapcsán. Ami a törzsfejlődésünk során a megmaradásunkat eredményezte, az okozhatja a közeljövőben akár a pusztulásunkat is.

Ennyi felvezetés után a megoldás! Az állatvilágtól legjobban megkülönböztető, a fejlődésünkben genetikailag kódolt, a fejlett agyműködésünkkel kapcsolatos emberi beszédképesség kifejlődése az a fő ok, amely egyedül meghatározza a jelenünket és jövőnket is. Hogy még pontosabb legyek: a beszédképesség következtében kialakult fogalmakban való gondolkodási képesség az igazi ok. De a két tényező csak együtt képzelhető el: a beszédképesség kialakulása nélkül fogalmakban való gondolkodás sem alakulhat ki, ezért a következőkben bármelyik kifejezést is használhatom a téma kapcsán, ugyanazt értek rajta. Az e sorokat olvasók először valószínűleg megdöbbennek, másodszorra pedig felháborodnak. De ha harmadszor majd többedszer végiggondolják az általam leírtakat, lehet, hogy egyre többen igazat fognak adni. Ezért külön sorba is ki kell emelnem a jelentőségét:

Az emberi civilizáció kialakulását és a veszélyeztetését is az a genetikai fejlődése okozza, amelynek során kialakult a beszédképessége és általa a fogalmakban való gondolkodási képessége.

Először arról ejtenék szót, honnan is e gondolat. A természeti életformának az emberiség történetében való elméleti vizsgálatával, az egyszerűsítő gondolkodásmódommal, eljutottam az állatvilág és az ember úgynevezett elkülönüléséig. Bizonyos leírásokban az olvasható, hogy az emberiség a munkavégzésre való alkalmasságával, a beszédre való képesség kifejlődésével, kiemelkedett az állatvilágból. Igaz lehet ez? Vizsgáljuk meg a mondat három állítását.

A munkavégző képesség kifejlődése már hagy némi kétkedésre okot. Ugyanis minden élőlény képes bizonyos munkavégzésre. Ha az ember bonyolult munkavégzését vizsgáljuk, minden cselekedete levezethető egyszerű munkafolyamatok ismételgetéséig. Tehát ezzel a meggondolással az ember munkavégző képessége nem ad megkérdőjelezhetetlen megkülönböztetésre okot. Az állatvilágtól való eltérésre alkalmas ugyan a kifejezés, a hüvelykujj szembefordulása okán. De a természetből való kiemelkedésre nem ad elegendő megkérdőjelezhetetlen támpontot. Az ember is csak a horda fennmaradásáért alkalmazta a munkát, ezért az nem törzsfejlődési fogalom. Elsősorban az emberiség munkával való önfenntartásának időszakában lett nyilvánvaló különbség (tehát, mintegy nyolcezer éve).

Más a helyzet a beszédképesség kifejlődésével. Az élővilág evolúciójában minden fajnak megvan a maga kommunikációs rendszere. Ezek lehetnek testi jelek, hangok, kémiai jelek stb., s úgy értelmezhetőek, hogy a fajok egyedei kommunikálnak egymással. A legújabb kutatások szerint az egyes egymástól messze élő fajok csoportjai, az emberhez hasonlóan más „nyelvet” vagyis jelrendszert alakítottak ki egymás között. Az ember evolúciója ugyanígy folyt a Homo sapiens négy-ötszázezer évvel ezelőtti kifejlődéséig. Nagy a valószínűsége, hogy ez a faj a beszédképesség ugrásszerű növekedésével különült el a többi emberszabásútól. Az egyszerű beszédképességét az egyre gyorsuló fejlődése követte, ami – mint mondottuk – az agy fejlődésének a következménye. Ez a folyamat csak együttesen mehetett végbe.

Az eleink még évszázezredekig hatékony hordaéletének a fenntartására használta egyszerű beszédkifejezéseit. A Homo sapiens sapiens alfaj mintegy negyven-százezer éves megjelenésekor, a mai agykapacitásának a birtokában, vált a mai értelemben használt beszédképesség művelőjévé. Fokozatosan kifejlesztette a fogalmakban való gondolkodás képességét. És itt van az állatvilágtól való egyetlen valódi eltérésünk, a beszédképesség kialakulásából levezethető fogalmakban való gondolkodás gyakorlati alkalmazása.

Egy bekezdésben az állatok gondolkodásáról is kell írnom. Eléggé elfogadott a közvéleményben, hogy az állatok ösztönösen cselekednek. Vagyis nem tudnak gondolkodni. Az etológusok újabban már oldják ezt a dogmát, a támogatásukra azért álljon itt e bekezdés. Az állatvilág ugyanazokból az elemekből, génekből épül fel, alig van néhány % eltérés közöttünk. Már ebből a megközelítésből is látszik az állítás tarthatatlansága. Egyébként az ösztön az emberben is működik, mégsem mondjuk ránk meghatározólag a csak ösztönös cselekvést. Az állatvilágra is jellemző az ösztönök működése, de azokra a tettekben való gondolkodás a meghatározó. Egy kísérletsorozattal tudom bizonyítani a fentieket. A hatéves palotapincsi kutyánk nálunk nőtt fel. Sokat játszom vele. Már 5 éve folytatom a megfigyelésemet. Ha a legönfeledtebb játékunk közepette hirtelen támadóállást veszek fel, a kutya minden estben ugyanúgy reagál. Ő pedig azonnal védekező állásba merevedik. Ezt már vagy ezerszer eljátszottuk. Ebből én azt a következtetést vonom le, mert az én tettemre ő mindig tettel válaszol, hogy az állatvilág tettekben gondolkodik. A tett az a valóságban mindig igaz cselekedet, mert csak egy újabb tett oldja. A tettek igaz cselekedetétől az állatvilágban nincs eltérési lehetőség, ők nem ismerik a fogalmakat, ezért sem fordulhatott elő, hogy színészkedésből ne vette volna fel a védekező állását.

Arra a kérdésre, hogy kiemelkedett-e az ember a természetből, azaz egyértelmű válaszom: nem! Ez egyszerűen nem is lehetséges. Az emberi faj is a természetben fejlődött ki az összes többi élőlénnyel együtt. Ebből az önfenntartó anyagi rendszerből kiemelkedni csak akkor lehetne, ha az emberi faj képes lenne egy saját törvényei szerinti, a természettől független önfenntartó körfolyamatot létrehozni. Vagyis életfenntartásában semmiben sem támaszkodna a mai természetre. Erre az emberiség a maga 6,5 milliárdos mai populációjával nem képes. Ehhez egy új bolygót kellene benépesítenie a Naprendszerben. Próbálkozik is vele (a Mars), de ez halva született gondolat.

Tehát, az ember a fenti három állításból csak a beszédképesség kifejlődéséből levezethető fogalmakban való gondolkodásával tér el az állatvilágtól. A munkavégző képesség nem törzsfejlődési fogalom, a természetből való kiemelkedéséről meg szó sem eshet. Ezért a továbbiakban csak ezzel a kérdéskörrel foglalkozom. Hogyan kapcsolható ez a genetikai (valódi) fejlődés mégis ahhoz az állításomhoz, hogy a beszédképesség evolúciója egyben a mai veszélyeztetettségünk egyetlen és abszolút okozója.

A megértéséhez a természet körforgásának elméletéhez kell visszanyúlnom. A természeti eseményekben minden tényező egy dialektikus folyamatot ír le. A tényező kialakul (születik) › fejlődik › eléri a csúcspontot › hanyatlik majd átalakul (meghal). Ezt a folyamatot a helyszűke miatt a körfolyamat kiegyenesítésével, és nem időarányos osztásban, szöveges formában ábrázolom:

A beszédképesség dialektikája: 1. a fejlődés kezdeti szakasza, a faj megjelenésétől mintegy ötszázezer évvel ezelőttig; 2. progresszív szakasz, közel ötszázezer év időtartamban; átfordul degresszívbe kb. háromezer éve (i. e. ezer körül); 3. hanyatló szakasz, a harmadik ezredfordulóig (kb. 3000 év időtartamban); 4. önpusztításunk kezdetei, kétezertől logaritmikusan gyorsulva.

A szöveges ábrázolásból az olvasható ki, hogy a beszédképesség kialakulása hosszú évszázezredekig az emberiség fennmaradását szolgálta. Csak az utóbbi háromezer évben fordult hanyatló szakaszba. A legutolsó száz évben pedig egyenesen az önpusztításunkig hat. Az ábra logikájából érthető meg az emberiség tündöklése és bukása lehetőségének a folyamata.

A beszédképesség kialakulása a maga idejében az emberi faj fennmaradását szolgálta. A fogalomban való gondolkodás kifejlődésével már nem ezt a célt szolgálta? Ha százalékban fejezem ki az ábrát, akkor 99,4 %-ban a fajunk fennmaradását, és csak az utóbbi 0,6 %-nyi életszakaszban fordult visszásságunkká. A degresszív szakaszba átfordulásakor azonban valami más is történt az életünkben. Úgy háromezer éve elkezdődött valami változás, ami megindította a beszédképesség hanyatló szakaszát. Mint már írtam, erre az időszakra az emberi agykapacitás jelentős része felszabadult az életfenntartás kényszere alól, s a szabad kapacitás kereste a leköthetőségét. A munkavégzés alól egyre több személy felszabadult, így tágabb tere keletkezett a fogalmak gyarapításának. Elkezdődött az írás terjedése. Egyre többen szerettek volna a természet napi szolgálása alól felszabadulni. A szabadabb élethez azonban vagyoni háttér is kellett. A vagyont pedig már akkor sem lehetett kétkezi munkából megszerezni, ezért kapóra jöhetett a fogalmakban gondolkodás nagyarányú fejlődése. Már ebben az időszakban több ezer szót, vagyis fogalmat kezdtek használni (Sumér kultúra), s egyre több és több fogalmat lehetett a valóságtól való eltérésekre alkalmazni. A valóság elferdítésével egyre több embertől lehetett elvenni a kis vagyonkáját, hogy egyesek kezén azok felhalmozódjanak. A magántulajdon erősödni kezdett. A magántulajdonok nagymértékű elterjedése éppen erre az időszakra esik. A folyamat azért nem ilyen egyszerű, hiszen nem csak a vagyonosodás, hanem pl. a hódítások is sok új fogalmat igényeltek. Nem véletlen, hogy a magántulajdonok kialakulása, és a fogalmakban történő gondolkodás hanyatló szakasza éppen egybeesik. Ugyanis a két tényező egymást alakította ki, ezek a fogalmak egybetartozóak.

Az időpont meghatározását a Bibliából merítettem. A tízparancsolat nyolcadik pontja így szól: „Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen!”. Ha egymás után végigolvassuk a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik parancsolatot, láthatjuk, hogy azok mind rövid parancsok, miként a „Ne lopj!”. Vajon az olvasónak feltűnik-e, hogy a nyolcadik miért nem egy rövid parancs – Ne hazudj! – mert a hamis tanúságtétel az ugye egyenlő a hazugsággal? Helyette egy szép, úgymond jogászi megfogalmazás került a tízparancsolatba. Ez csak azzal magyarázható, hogy a háromezer éve élt embereknél még nem alakult ki a hazugságmagatartásnak a köznapi gyakorlata. A nyolcadik parancsolatban ezért történelmi bizonyítékot látok, miszerint erre az időszakra esik az emberiség hazugság magatartásának kialakulása a fogalmak fejlődése kapcsán. Nagyon egyszerű megérteni, amíg a hazugságra is alkalmas fogalmat nem alkották meg, magát a hazugságot sem lehetett elkövetni, hiszen nem volt mivel.

A háromezer évvel ezelőtt élt embereknél még a tettekben való gondolkodás volt a fő meghatározó magatartás. Ugyanez az állatvilágban máig igaz. Mindezt egy katonai vezényszóval tudom érzékeltetni: régen az volt a vezényszó, hogy „utánam katonák”, az újkori világunkban meg „előre katonák”. Az emberiség a XX. századra jutott el a fogalmakban való gondolkodás teljes kiteljesedéséig. Ekkorra már annyi fogalmat alkotott, hogy nem volt nehéz az élet fogalmakban történő tanítása sem. Az elmúlt korokban a fiatalok még a szüleiktől (idősektől) tanulták a természeti életet, akik abban is éltek. Manapság pedig már olyanoktól, akik csak papírról tanulták a tanítást. Az oktatóknak alig van saját tapasztalatuk, jobbára csak mások gondolatait adják tovább. Tapasztalat híján ki tudja megmondani, hogy amit tanítanak, az igaz-e a valóságban is? Nyugodtan kijelenthetem, a jelenlegi tanulók mindent tanulnak az iskolában, ám az életükről, vagyis a fenntartható éltről szinte semmit. Érthető, mert a tanítóik sem tudják. Akkor ez nem a civilizációnk elherdálását segíti elő? Sajnos, nem az emberi tett lett a legfontosabb a mai világunkban, hanem az, ha valaki szépen megfogalmazott szövegben (fogalmakban) olyat mond, ami nekünk tetszetős, legyen az akár igaz vagy hamis. Ma már a jövőnk energiái az ember hamis információival előidézett károkozásainak elhárítására fogy el.

Lassan elérkeztünk az információhoz. Az egész mai életünket behálózza az információrobbanásnak nevezett halmozódás. Csak az a baj, hogy nincs senki, aki megmondaná, hogy a felénk közvetített információzuhatag igaz, vagy félig igaz, netán egyenesen hazugság. És itt is nagy a baj! A középkorig a hamis hírt terjesztő emberek akár életükkel is fizethettek. Manapság pedig egy hamis tájékoztatás sokszor többet ér, mint az igaz, ezért tele van a világunk gazdag informátorokkal. A mai emberek pedig már úgy élnek, hogy csak a választott vezető, mint a falkavezér cselekedetét próbálják követni, nem hisznek a szavaknak. Talán ezért sem olvasnak annyit! Hasonlatban ez olyan, amikor egy őzcsapat minden egyede a vezér útján fut, még akkor is, ha a robogó autó alá kerül. Ha a választott vezető hatalma nem képes a helyes dolgokat követni, könnyen úgy járhatunk, mint az autó alá kerülő őzike. Az átlagember már nem képes, a sok igaz és hamis hírelem között eligazodni. Fogalmazhatok úgy is, hogy az információrobbanás „elrohant” az emberek többségének az agykapacitása mellett. Ez egy újabb súlyos megállapítás, érdemes lenne megvizsgálni. Csak röviden, mert nem akarom nagyon széttördelni a leírtakat. Ez a megállapítás nem ellenkezik a fentebb írt szabad agykapacitással. Az információ nem a fenntartható élettel azonos kategória, ezért nem helyettesítheti, nem töltheti be a szabad agykapacitás feleslegeit. A szabad kapacitást, csak a már felvezetett antiglobális életforma cselekvési szükségletei köthetik le egészségesen. Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt írom, hogy sok embernél a lekötés olyan irracionális pótcselekedetek formájában valósul meg, mint a dohányzás, a kábítószer, az italozás és a szórakozóhelyek túlzott látogatása.

Csak érdekességként jegyzem meg: nemcsak az információrobbanás, hanem a technikai civilizáció is elszáguldott az ember életszükségletei mellett. Az embernek is egy meghatározható befolyási ingerküszöbének kell lennie az életével kapcsolatba. Ezért is jelenleg egy elidegenített életet él. Az önkorlátozásra képtelen, ránk erőltetett fogyasztói társadalom által létrehozott fogyasztói piac az emberiségnek csak egy csalóka látszat kiszolgálását eredményezi. Ezek a fogyasztási cikkek olyanok, mint egy majomnak a köszörűgép. Nem tud mit kezdeni vele, egész nap csak a gombjait nyomogatja a természet hatalmas erőforrás pazarlása közben. Életbarát termékek kellenének, amelyre ő is képes visszacsatolódni, azt megismerve, javítgatva, átalakítgatva stb. Álljon itt példaként a szekér (lovas kocsi). Évezredekig szolgálta az emberiséget, ismerték és azonosultak minden alkatrészével, amit alig ötven éve néhány év alatt kidobtak a szemétre. Ezért is értéktelenek a mai holmik, egyik nap vesszük, másnap akár ki is dobjuk őket. Az ember olyan természeti környezetben fejlődött ki, amelyben ő maga szerette irányítani, befolyásolni sorsát. A mai világ nem ilyen! Az ember nem is érzi jól magát a bőrében, de van más választása? Minden, ami széppé tette az életét – a saját sorsának irányítása, biztonságérzete, identitása, szülőhelyéhez való kötődése – veszélyben van, vagy már el is vette a mai fogyasztói társadalom.

Mondhatjuk úgy is, hogy a fogyasztói társadalom gyámolító szükségletéhez túlfejlett az ember agya. A szerv keresi a pótcselekvéseket. Ha egy földönkívüli értelmes lény vizsgálódna a Földön, vajon mit érzékelne? Szerintem biztosan észrevenné, hogy minek az embernek ekkora agykapacitása, ha a természet erőforrásait csak elherdálja, és a környezeti katasztrófa előidézésével egyenesen az önpusztítását készíti elő. Mindezt töredéknyi agykapacitással megtehetné. A teljes agykapacitás felhasználása a hosszú távú életben maradás megvalósításához kellene, de már tudjuk, hogy nem erre használja az emberiség. Napjainkban már az információhamisítók egész hada dolgozik azon, nehogy az élet igazságai a felszínre törjenek, s az életünkben pozitív változás kezdődhessen el.

Sok ember már látja, hogy nem jó irányba megy az életünk fenntartásának a szekere. De vajon az átlagember hogyan juttathatná el az akaratát a vezérhez? S ki garantálhatja, hogy a vezérhez eljuttatott akarat a helyes út? Akkor most vált igen érdekessé, izgalmassá a jövőnk kérdése. A jelenlegi információrobbanás halmazából vajon kihámozható-e a megmaradásunk igaz útja? És ez az út járható-e? Vajon a természet nem úgy kódolta-e az élet folyamát, hogy a tévedő lénynek és fajának csakis a pusztulás lehet a végeredménye? Nos, e világrengető kérdésekre remélhetőleg a válaszokat nem egyedül nekem kell megadnom.

Azt biztosan állíthatom, hogy az emberiség nagymértékben eltévelyedett. Mint már írtam, egymilliószor gyorsabban használ el erőforrásokat a természetből, mint ahogy azok képződtek. Minden képzeleten felülmúlóan pazarol, mindent elszennyez maga körül. Közben megállíthatatlanul szaporítja hordáját, ugyanakkor örömmel pusztít. Életfolyamában pedig hazug ideákat éltet, hogy esélye se legyen a jövőjének a megmentésére. És tényleg úgy tűnhet, mintha egy földöntúli isteni lény tervszerűen tervezné az emberi életet, s az elkövetett idealista tévedései (bűnei) miatt most, egy környezeti katasztrófa előidézésével, az elpusztítására tesz kísérletet.

De van egy reálisabb magyarázatom is az ember szerepére. A Föld ókorában, az akkor élt élőlények anyagcseretermékeként sok-sokmilliárd tonna fosszilis anyag képződött, amely a természet körforgásából kiválva belső erőforrásként raktározódott el. Következtében a rendszer radikálisan megváltozott, lelassult, teret adva a mai biocönózis kifejlődésének. Ez a gigászi mennyiségű elraktározódott belső erőforrás azóta is hiányzik a természet körfolyamataiból. Év-százmilliókig nem volt egyetlen faj sem, amelyik képes lett volna újra körforgásba vinni ezt az energiát. A természetben ki kellett fejlődni egy új fajnak, amelyik képes elégetni – mert csak elégetve válhat újra biológiai erőforrássá – ezáltal visszaadni a természet körfolyamatának a fosszilis anyagokat. És melyik faj lehet képes erre a feladatra? A nagy agykapacitásával maga az ember! Arról a természet már nem tehet, hogy az ember telhetetlen módon igazodva a „feladathoz”, a természet körfolyamatainak felgyorsításában – a szükségesnél nagyobb ütemet kiváltva – önmagát is végveszélybe sodorja.

Nincs egyetlen olyan tényező sem az életünkben, ami némi esélyt adna az önvédelemre. Ami kincseket – pénzt, aranyat, építményeket, műtárgyakat – az ember imád, a természet kritikus pillanatában semmit sem fognak érni. A természet legnagyobb kincsét, a fosszilis tüzelőanyagokat haszontalan dolgokra, életellenes cselekedetekre elfüstölve semmi sem marad a kezünkben a védekezésre. Az erdők elfogynak, az éghajlat rohamosan változik, nem lesz elegendő elektromos energia, s az édesvíz fogytán van és elszennyeződik. Az elkényelmesedett és elhízott civilizált ember védtelenül fog állni, kitéve az átalakuló természet kénye-kedvének. S akkor nem jő majd a fogyasztói társadalom sem, hogy menedéket nyújtson.

Ha az emberiség bármely mai tevékenységét vizsgáljuk, mindegyik ellentétes irányban fejlődik az élet fenntartásának törvényszerűségeivel. Már a védelmét is csak a technikára, puskára, tankra, bombákra építi. Ezek az eszközök a természet változásaival szemben semmit sem érnek, ugyanis azok év-tízezredeken át hatnak. Közben némelyek az örök élet megvalósításán meg hasonló agyrémeken (génmanipulációkon) dolgoznak, tovább pazarolva lehetőségeinket. Túlszaporodott civilizációnkban máris a genetikai leromlás tünetei mutatkoznak. Szinte minden ember szenved valamilyen betegségben. Egy újabb példaként jól látható, hogy az orvosok és a gyógyszer gyártók is profitérdekeltségűekké váltak. Az a jó állapot, ha sok a beteg és sok a bevétel. Ezért szerintem az orvostársadalom már titkon megváltoztatta évezredes felfogását, s az egészségérdekeltség helyett betegségérdekelté vált. Mielőtt egy érzékeny orvos is felháborodna, megkérdezem, működik-e az egész populációra kiterjedő egészségre nevelő program? Az orvostársadalomnak a genetikailag hibás terhességek kiszűrését és az egész népesség egészséges életformára való nevelését kellene elsősorban szolgálnia, csak utána gyógyítani.

Hatalmas könyvtárnyi a semmitmondó, a fenti eltévelyedéseket okozó nyomtatott szöveg, ami szintén nem a megmaradásunkat szolgálja. Ezért egy teljes tabula rasa szükséges. A tudósokat rá kellene szabadítani a megmenekülésünk stratégiájának a kidolgozására. Szerintem nagyon sok tudós hajlandó egy testhezálló, kemény feladat elvégzésére. És ez a feladat lehetne a természeti világgazdaság és a természeti világtársadalom tudományanyagának a kidolgozása. amelyre már nem sok időnk lehet. Szerintem a huszonnegyedik óra végén vagyunk. Ha az erre képesnek látszó egypólusú világhatalom felelősségérzete nem fordul a megmenekülésünk felé, nem marad esély a jövőnk megalapozására.

Az a legnagyobb hiba, hogy idestova ötven éve minden olyan tudományos lehetőség az ember rendelkezésére áll, amely megakadályozhatta volna a jelenlegi helyzet kialakulását. Ezért az emberiség elkövette a természet ellen a bűnők-bűnét, nem élt a civilizációs tudásával, hanem inkább visszaélt a természet törvényeivel szemben. Ha most még az utolsó pillanatot is elszalassza, nincs több esélye, és még ki is érdemli a természeti katasztrófa reá váró következményeit.

Ha nem lesz olyan erő, amely az emberiség fogalmakban történő gondolkodásának a következtében hegységekké összeálló emberi hazugsághalmazt eltakarítsa megmaradásunk útjából, akkor reménytelen a jövőnkről beszélni. Az előző cikkemben dollárhegyekről, ebben meg hazugsághegységről írok. Vajon vannak-e más hegyek is a jövőnk előtt? Erről írhatnák egy következő cikkemben. Van még jó néhány téma a tarsolyomban, és ebből is ki kellett hagyni néhány fontos gondolatot nehogy szétessen a mondanivaló. De olyan nagyok, mint egy hegység már nincsenek!

Mint látjuk, nagyon sok estben arra fecsérlődött el a genetikai fejlődésünk, hogy az ember, saját eltévedéseit saját magának magyarázgatva, tovább hódoljon káros tevékenységének. Annak minden következményével! Ha végiggondoljuk, hogy eltakakarítható-e az emberiség háromezer év alatt összehordott hazugsághegysége, nos, meglehetősen reménytelen feladat előtt állunk. Ám ha arra gondolunk, hogy az emberi szellem, amely eléggé felszabadult az életfenntartás teljes leterheltsége alól, talán még megbirkózhatna a feladattal, akkor van még esély. Így a saját veszélyeztetettségünkből adódhat a megmenekülésünk egyetlen esélye is. De ez a piramisok építésénél gigászibb feladat lesz. Ismert, hogy a piramisépítők népe is a homályba veszejtődött. Ha nem fogunk hozzá azonnal az egész emberiség szintjén – hiszen csak együtt tudjuk a jövőnket megmenteni – nem lesz rá elegendő időnk, a globális klímaváltozás gyorsabb lesz. Azért azt se felejtsük el, hogy a jövőnk gondjait egyrészt az életszínvonalunk folyamatos emelési kényszere okozta. A gondjaink tehát élőek!

A téma lezárása előtt még egy érdekes dologról írok. Manapság a fiatalok tanulását firtató felmérésekben egyre többször leírják, hogy aggasztóan romlik a diákok olvasási és szövegmegértési képességei. Megkérdezhető, akkor hol vannak azok a szakemberek, akiknek a feladata lenne ezeknek a gondoknak a megoldása? Tehát leírják a hibát, és mégsem történik semmi. Talán csak nem arról van szó, hogy az illetékes felnőtteknek is olvasási és szövegmegértési zavarai vannak? Miért csak a tanulók vannak elmarasztalva, miért nem a képzett emberek sokasága? A felnőtt emberek immár háromezer éve küszködnek az olvasás és szövegmegértés gondjaival. Már sokan előttem is leírták a természet veszélyeztetésének problémakörét. De aki elolvasta, vagy nem értette meg, vagy nem akarta megérteni a leírt szöveget. Esetleg máshová (régen máglyára, ma hallgatásba) küldték az íróját. Hogy az én írásomnak mi lesz a sorsa, nem vagyok derülátó. Mégis újra és újra le kell írni ezeket a gondolatokat, hátha egyszer szövegértő emberek kezébe kerül az írás, akik képesek cselekedni is.

Az eddigiek összefoglalásként írom, hogy a fentiek alapján bizonyítva látom a fejezetcímben feltett kérdés, a fogalomalkotás kényszerének a szükségességét! Ezeknek a fogalmaknak a vitáját a széles nyilvánosság, a tudományos élet, és a politika szintjén kellene folytatni, hogy a mai fogyasztói társadalom közeljövőbeni bukásáig legyen egy új kidolgozott filozófiai rendszer, a természeti világtársadalom eszmerendszere, amely felválthatja a bukott régit.

A téma lezárásaként a világmegmentők mottójának ajánlanám: „A jövőnk, a fejekben levő gondolatok szárnyalása helyett, a tettek szárnyalásáról kell szóljon!”.


2. Az emberiség fejlődésének letérése a természetes útjáról.


Az előző fejezetben indokoltam, hogy igenis szüksége van az emberiségnek a filozófia helyes fogalma mentén a jelenlegi hibás társadalomtudományának az újraértelmezésére. Ahhoz, hogy rendszerben lássuk a természeti világtársadalom jövőképét, előtte meg kell keresni minden eddigi téves emberi képzetet és annak indítékait. Most továbblépve legfontosabb megvizsgálnunk, hogy a fajunk miért tért le egyedüliként a bioszférában a fejlődése természetes útjáról. Ennek során meg kell határoznunk a letérésünk okát, helyét és idejét, hogy a szellemiségünk újabb reményeként megtaláljuk a jövőnk helyes emberi útját. A célom elérése érdekében a természeti törvények és a társadalomtudomány közegeinek elegyében szükséges vizsgálódnom. Eredményként a természetes útjáról letérő emberiség fejlődéstörténetének az okát, a helyét és idejét kell megtalálnunk a jövőnk függvényében.

A téma felvezetéseként vegyük figyelembe azt a címbeli sugallatomat, hogy én már tudom vajon mi okból hol és mikor tért le az emberiség a természetes életútjáról. Ugyanakkor az úgynevezett modern tanok szerint gondolkodó ember szintén mondhatja, hogy a maga módján már ő is régóta tudja. A mai gondolkodásban nagyobb részben az a meghatározó tanítás, hogy az ember nem a természetes életpályáján fejlődött ki, hanem az idealizmusa szerint úgy teremtődött meg, ahogy ma is él! Nem az én tisztem ennek az eldöntése. Én meg vagyok győződve arról, hogy az ember is hosszú évmilliók alatt a természet életútján fejlődött olyanná amilyen. Aki nem így gondolja, az az ő dolga, de hogy nem visz közelebb a megmaradásunkhoz azt bizton állíthatom. Hogy a címben feltett fogalmak időszerűségét igazoljam, tisztán a természet törvényeit követve fejtem ki a gondolataimat, nem zavartatva semmilyen más tanoktól. Ha az igazi célunk az, hogy megmentsük az emberiség jövőjének legalább egy részét, csakis az emberiség történelmének igaz útját követhetjük. Mert, mintha minden másként történt volna a világban, mint ahogy azt ma tanítják! Nem szabad hagyni a gondolataink befolyásolását mások áltudományosságától, vélt vagy valós érzékenységétől, ami eltérítheti véleményünk kialakulását. Igyekszem a teljes tudásommal feldolgozni a téma anyagát, a természet igaz törvényeit követve, a valóság lehető legpontosabb megközelítésével. Bízom abban, hogy a cikk végére érve egészen másként fogják látni a mai világunkat az olvasók, mint ahogy azt ma még sokan tudni vélik, illetve tanítják. A célom eléréséhez először az ember és a természet viszonyát kell megvizsgálnunk.

Az élet, vagyis a földi természet véletlenül nem alakulhatott ki. A véletlen még abban sem lehet közreműködő, hogy miért pont a Föld a környezetünk egyetlen életet hordozó bolygója. A földünk keletkezéséből adódó környezeti feltételek, mint a hatalmas vízkészletek és az ebben oldódó tápelemek, a légkör védőhatása és a benne forgalmazott anyagok, az egyetlen és nagyméretű holdunk már eleve meghatározza az élet keletkezésének a lehetőségét. Mindezek a nap állandónak mondható energia kibocsátásával talán egyedi adottsága a naprendszerünknek, máshol a bolygónk életfeltételeinek ilyen arányai nem léteznek. Tehát, a földi természet életfolyamataihoz az alapok már az élet kialakulásakor a rendelkezésünkre állottak. Ehhez az egyszerűsítő gondolkodás szerint is arra van szükség, hogy nagymennyiségű és megfelelő közegben feldúsuló tápanyag elemek álljanak rendelkezésre. Ha mindez egy adott védett élettérben (föld őselem) található, melynek közege maga a víz (víz őselem) és a benne oldható ásványi anyagok, már félig kész az élettér. Ha a továbbiakban kialakul a légkör védőhatása (levegő őselem), s kellő mennyiségű hasznosítható energia áll a rendelkezésünkre a napsugárzással (tűz őselem) a kémiaival együtt, már kész is a teljes élettér. Most már az idő függvényében csak arra van szükség, hogy az elemi ásványok, vagyis az anyagi erő mindezeket egy önmagát ismétlődő rendszerbe csoportosítsa. A tudósok között itt kezdődnek a nézeteltérések. Még azt is vitatják, hogy ez a kezdeti anyagcsoportosulás földi vagy földönkívüli eredetű. Ha a legkisebb önállóan létező anyagi részecskék (neutrínó és a foton) biokémiai hatását végiggondoljuk, nem lehetetlen a több mint 4 milliárd éves földi létezés alatt olyan részecske találkozások létrejötte, melyek végül is a földi életet eredményezték. Ezért én inkább a földi keletkezésében hiszek, de a meteoron érkező anyagcsoportosulás megtelepedése az őstengerekben sem lehetetlen.

Ha az ókori emberi civilizációkat vizsgáljuk, Arisztotelész görög filo

 
Az Igazat…

 

Az Igazat tudni,

látni és érezni

egyedül,magában

még nem elég,

az Igazat ki is

kell mondani,

akkor is,ha ezért

a bér a vég.

 

Paudits Zoltán

 

Lelkemen
galambok
ülnek,
csillagok
fényében
álmokat
szülnek.
Feltámad
végtelen
vágyam,
"átfestett"
Hazámat
megint
Magyarnak
lássam!

Paudits Zoltán

 

_
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Legyen ez a kezdölapom!

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
balagelapja látogatottsága
Indulás: 2006-04-08
 
Levelező lista

E-mail:

A hírlevél üzemeltetője:
http://lev-lista.hu

 
My Topsites List
Kategorizált nemzeti honlapok
 
Komáromi honlapok
 
erdely.ma hírei

 
néhány szó Komáromról
 
szavazó
kérek mindenkit a megfelelő válasz adására.köszönöm
Az alábbiak közül melyet olvas/olvasol legszívesebben

Arany Tarsoly
Dobogó
Front
Karpatia
Magyar Fórum
Magyar Oldal
Magyar Világ
Magyar Világkép Kutató
Nemzetőr
Szittyakürt
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Lengyel Károly

 

KIHALTAK

Hazudni lehet, amíg valaki elhiszi
Remegve félve, éjt nappallá téve
Csak a való meg ne születhessen
Csak az igaz ne lépjen a fénybe
Lehet verni ezreket az utcán
Szabad temetni ezernyi ártatlant
Csak nékik hazájuk ne legyen
Csak ne hallják szavukat
Földelni múltat fehér ingben
Arccal lefelé kátránypapírban
Majd őrizni, hogy meg ne leljék
Hiszen bármikor feltámadhat
Mi változott itt ötven év alatt?
Nincsenek köröttünk szuronyok?
Nincs. De mellettünk a poloskahad
Hitelből épít vetített tornyot
Pőre koldusként hantról hantra
Jövőnk fejfáit simítjuk
Hol barázda végén tábla hirdeti
Magánterület s megtorpanunk
Vágta helyett feszes a vigyázz
Markolat helyett hurkot ölelünk
Elvetélt dac és büszke gyász
Nem lesz hol kísértenünk
Szóközeinket is szabványosítják
Birodalmi sorszámot kapunk
Új heródesek rágják álmainkat
Az égre is csak festik a Napot
Mi végre volt hát ezer év?
Most parancsra levésik nevünket
Talpak nyoma véres zászlónkon
Szélszőtte az utolsó lehelet
Engedetlen szíveinket kivájják
Fejünkre szórva átkokat
Könnytenger vár meg virágeső
Víznek adják szép hamvainkat
Vérünkkel szentelnek honrablást
Időbuborék leszünk a világban
Porosodó múzeumi látvány.
A tárlófelirat szerint kihaltak.

Budapest, 2007. január 21.

Az Összmagyar Testület Nyilatkozata

Testületünk súlyos aggodalmának ad hangot és tiltakozik,hogy a kormány elhenyagolta sz 1456-os világraszóló magyar diadal emlékének méltó megőrzését,nemzetközi népszerűsítését,és megfelelő közvetítését a világ közvéleményének megnyerésére.Az évforduló módot adott volna Hazánk akkori és mostani szerepének kiemelkedésére,a nyomasztó gazdasági gondok ellenére az ország megítélésének javítására.

 Különösebb anyagi ráfordaítás nélkül bebizonyíthatjuk,hogy Európa védelme-bátran hozzátehetjük,minden egyes ma virágzó nyugateurópai ország jóléte-jórészt erre az elsöprő győzelemre és a szinte egyedül vállalt önfeláldozó ádozatukra vezethető vissza.Tagságunk folytán az Európai Unió a legjobb keret a közös történelmi múlt hangsúlyozására.

 Mivel a kormány tagjai sikeres üzletemberek,a marketing egyik alaptörvényére hivatkozunk.Magyarország"eladását"a nemzetközi megítélésben semmiképp nem a privatizációval,az utolsó megmaradt,nekünk is jelentős hasznot hozó értékeinktől bármi áron megszabadulással kell lebonyolítani.

 Megfelelő eszközökkel tudatosítsa a kormány,hogy 1456-ban Európa védelmét Magyarország és a benne békésen együtt élő nemzetiségek összefogésa,a közös Haza szeretete és az áhított jövő építésének elpusztíthatatlan vágya vitte diadalra.Történelmi tény,Európa akkor az egész ismert világot jelentette,így a világraszóló győzelem az egész emberiség kultúrkincseinek megőrzését jelentette.Ez az együvé tartozás sokat segítene az Osztrák-Magyar Monarchia és Magyarország szétzúzását még ma is nyögő közép-európai tudat görcseinek feloldásában.Még nem késő,hogy 1456 üzenetét összekapcsoljuk a megtisztelő kerek évfordulók okán az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk méltó megünneplésével.Mindezekért Testületünk elvárja az elkövetett mulasztások haladéktalan jóvátételét,ezért

FELHÍVJA A KORMÁNYT,

intézkedjék a megfelelő lépések megtételére és erről az országot tájékoztassa.Mind a világ legnagyobb taglétszámú magyar civil szervezete,Testületünk fönntartja Alapszabály szerinti elidegeníthetetlen jogát,hogy állásfoglalását a világ közvéleménye elé tárja.

 

Budapest,2006. július 26.

       az Összmagyar Testület Elnöksége

   Dr.Molnárfi Tibor

  Katona Szabó István

 

EMLÉKEZÉS A GYÖZTES NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL 550. II. RÁKÓCZI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 330. 1956-os NAGY MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 50. ÉVFORDULÓJÁRA

 

Nincs még egy nép, mely olyan sok szabadságharcot vívott volna, amely újra és újra kiállt a szabadság védelméért - védte nem csak a saját nemzetét, hanem egész Európát .

Nincs még egy nép, amely annyi kudarc és vereség után ennyire tudna szenvedni akár az önfeladásig.
Nincs még egy nép, amely a szenvedések után hihetetlen erövel újra és újra talpra áll – mint a magyar nép.

A történelem nem kímélte a magyar népet. Állandó veszélyben forgott léte, veszélyeknek volt kitéve keletröl és nyugatról egyaránt. A magyar királyság soha nem támadott, mindig csak védekezett. Nem csak önmagát védte, hanem minden népet a Kárpát-medencében. A Szent Korona tagja nem csak a magyar nép volt, hanem minden a magyar királyság alá tartozó más nép is. Magyarországon sohasem a nemzetállam eszméje uralkodott, hanem mindig a multinacionális gondolat – ellentétben minden más európai állammal kivéve a római birodalmat. A mai Európát is mérföldek választják el attól a multinacionális eszmétöl, amely biztosítaná több nép és kultúra együttélését. Nem véletlen, hogy itt, Magyarországon van az autonómia és a regionalizmus bölcsöje.

Az a három történelmi esemény, amelyre ma emlékezünk, szintén megmutatja a magyarság jövöbiztosító és iránymutató szerepét:

• Hunyadi három évvel Konstantinápoly eleste után gyözött Nándorfehérváron. Konstantinápoly eleste egy éles választóvonalat jelentett az európai történelemben. Nem csak a Bizánci Birodalom végét jelentette, hanem az európai középkor végét is. Ezt a körülményt Európában a mai napig nem tudják kellöképpen megérteni.
A Magyarság megmentette Közép-európát a Balkán sorsától, amely a Berlini szerzödésig 1878-ig a török birodalomhoz tartozott, s amely átvette a bizánci birodalom szerepét és bebetonozta a nyugati és keleti kulturkör különbségét – a mai napig.

• A Habsburgok elleni Rákóczi szabadságharc nem csak az önrendelkezési jog és nemzeti mozgalom történelmében fontos. Rákóczi évtizedekkel a francia forradalom elött, évtizedekkel Montesquieu elött már ugyanazokat az eszméket képviselte: szabadság, egyenlöség és a demokrácia elvét és ezzel korai uttöröje a francia forradalomnak.

• Az 56-os szabadságharc ismét egy klasszikus harc volt az önrendelkezési jogért és egyben harc a totalitarizmus és kommunizmus ellen - az elsö lépés volt a kommunizmus bukásához. 56 nélkül nem lett volna 89. Nem lenne a mai Európa.

De hogy néz ki ez a mai Európa ? Élt a lehetöségekkel, amelyek adódtak a kommunizmus bukása után ? Megvalósult az az európai ház, amiröl 89-ben álmodtunk, és amelyben - Mitterand francia elnök szavai szerint – minden nép otthon fogja érezni magát ?
Nem valósult meg. Az Euróeufória után jött az Eurószklerózis, amely most komához vezetett.
Európa komoly válságban van.

Ezen a helyen olyan érzésem van, hogy el kell hogy meséljem életem egyik legnagyobb élményét Mindszenty hercegprímással kapcsolatban, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy bécsi tartózkodásának elsö születésnapi ünnepségen részt vehettem. A szentmise után a kápolna elötti szobában, a bécsi Pázmáneum II. emeletén, Mindszenty bíboros egy rövid beszédet tartott és Oswald Spengler könyvét, a „Der Untergang des Abendlandes „ A Nyugat bukását“ említette. Mindszenty nagyon lassan beszélt. És abban a pillanatban, amikor kimondta az utolsó szótagot – abban a pillanatban egy olyan erös földrengés kezdödött, amilyen Bécsben sohasem volt. Nagy zajjal, kinyíltak a gótikus oltárszárnyak, ingadozott padló mint egy hajón, nem tudtunk egyenesen állni. Lehulltak a tetöröl a cserepek és összetörtek az ott parkoló kocsik. Azt gondoltuk: „Most megtörtént“. Nem csak nekem, hanem mind a 15 jelenlévö személynek ez egy elfelejthetetlen esemény volt.

Ez egy jel volt.
Európa válságban van. Nem csak gazdasági, hanem mély identitásválságban is. Veszélyben vannak az európai értékek. Egy irányból a kegyetlen globalizáció támad, más irányból a fanatikus fundamentalisztikus iszlám. Veszélyben vannak a személyes, de a kollektív szabadságjogok is, föleg a hazához való jog.

Mi a teendö ? Újra kell egy nándorfehérvári csata ? Újra kell egy Rákóczi szabadságharc ? Újra kell egy 56-os felkelés ?

A mai veszélyek más jellegüek. Nem a katonai eröszak ellen kell harcolnunk, hanem eszmék ellen. Ez még sokkal nehezebb. Mert az ellenfél láthatatlan. Ez sokkal nehezebb, mert az ellenfél áldemokratikus formába bújik – az Egyesült Államok és Nagybritannia intö példák.
Ma nem szükséges fegyveres csatát vívni. Ami kell, az az, amit én neveznék „Szellemi honvédelmnek“ neveznék.. Szellemi honvédelemre van szükség. Védeni kell az európai értékeket a külsö támadások ellen.
De az ellenség bennünk is van : a közömbösség, az értéktelenség, az apátia, depresszió, gyávaság, félelem.
Talpra kell állnunk ismét, a történelem úgy látszik megismétlödik. Védeni kell magunkat, a Kárpát-medencei magyarságot, de egyben Európát is. Ismét védekezni kell, védeni kell az európai értékrendet mint 1456-ban, a szabadságjogokat mint 1703-ban és az önrendelkezést mint 1956-ban. Brüsszeltöl életfontosságú impulzusokat már nem lehet várni; ismét innen kell hogy jöjjön az impulzus, a történelmi tapasztalatokban gazdag Európa Közepéböl.

Nekünk van mit üzenni Európának és Európának van mit tanulnia tölünk. Az üzenet ugyanaz mint az elmúlt évszázadokban. Egy békés Európa csak a teljes és korlátlan népek szabadsága és önrendelkezési jogai alapján és az emberi méltóságot figyelembe véve lehetséges.

Van feladatunk. Mindannyiunknak. A szellemi honvédelemhez mindenkire szükség van. A szellemi honvédelemhez nem kell fegyver, de bátorság az kell.

A mai emléknap üzenete: legyünk méltóak öseinkhez, legyünk méltóak azokhoz, akikre a mai napon emlékezünk.
Legyen bátorságunk a történelemhez, legyen bátorságunk az igazsághoz, legyen bátorságunk önmagunkhoz.

Isten adja segítségét, Isten adjon eröt !
Eva Maria Barki

Időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
"...így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítnek lassan megnövünk!"
Dsida Jenő
Nagy Lajos Király Magánegyetem
Sms-hirdetőfal
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre